![]() |
2013.08.18. 10:08
2013.08.18. 11:30
2013.08.18. 12:13
Bugajauzsi írta:Én most vagyok túl egy megelőző felújításon, asszem 240e volt. Magában foglalta a munkadíjat, wandler felújítást, hátrameneti dugattyú cseréjét, olaj, szűrő tömítés stb cserét meg a munkadíjat. Hozzáértő a mester, tele melóval. A faluban mikor meglátták a kocsit, és kérdezősködtem, merre találom a mestert, szinte mindenki kérdés nélkül tudta kit keresekA használt váltó is majd annyi mint itt volt a javítás, és ugyanolyan lutri. Cseréltem olajat a megvétel után, de egyik reggel (kb 1 év múlva) hátrameneti fokozatban, úgy hogy fogtam a fékkel, remegett egy kicsit a kocsi. Ezért határoztam az azonnali szétszedés mellett. Amit tanultam: olajcserekor a dekni alján volt púderszerű nagyon finom fémpor. Na ekkor már nem elég az olaj-és szűrő csere, tovább kell bontani. A mester szerint a váltó belülről újszerű volt, de a fémpor miatt nem tartott volna sokáig+átszakadt a hátremeneti dugattyú vmi gumija. A reszelék a wandler felől jött, azt azért kellett felújítani. Sztem most rendben leszek egy darabig, kopp-kopp. A mesterről még annyit, hogy pl a pappastól is ide hordják a merciket amivel nem boldogulnak. Csak automatával foglalkoznak. Ja igen, olajról pedig azt mondta jobb van most benne mint a gyari, mert amit belerakott jobban bírja a hőterhelést amire az eleve alulméretezett váltóolajhűtő miatt van szükség. Elvileg innen indul a problematika ezekkel a váltókkal, hogy az olaj a hőterhelés miatt egy idő után már nem az igazi. Ha ehhez jön még a fémreszelék, az eszi a lamellákat, szivattyút, mindent. Szivattyúnál extra szívás hogy elvileg a háza a váltó házában van kialakítva, és ha azt elkoptatja a fémreszelék, akkor csere... Mármint ház, dekni, vagy komplett váltó.
2013.08.18. 14:15
hamoriarpi írta:Bugajauzsi írta:Én most vagyok túl egy megelőző felújításon, asszem 240e volt. Magában foglalta a munkadíjat, wandler felújítást, hátrameneti dugattyú cseréjét, olaj, szűrő tömítés stb cserét meg a munkadíjat. Hozzáértő a mester, tele melóval. A faluban mikor meglátták a kocsit, és kérdezősködtem, merre találom a mestert, szinte mindenki kérdés nélkül tudta kit keresekA használt váltó is majd annyi mint itt volt a javítás, és ugyanolyan lutri. Cseréltem olajat a megvétel után, de egyik reggel (kb 1 év múlva) hátrameneti fokozatban, úgy hogy fogtam a fékkel, remegett egy kicsit a kocsi. Ezért határoztam az azonnali szétszedés mellett. Amit tanultam: olajcserekor a dekni alján volt púderszerű nagyon finom fémpor. Na ekkor már nem elég az olaj-és szűrő csere, tovább kell bontani. A mester szerint a váltó belülről újszerű volt, de a fémpor miatt nem tartott volna sokáig+átszakadt a hátremeneti dugattyú vmi gumija. A reszelék a wandler felől jött, azt azért kellett felújítani. Sztem most rendben leszek egy darabig, kopp-kopp. A mesterről még annyit, hogy pl a pappastól is ide hordják a merciket amivel nem boldogulnak. Csak automatával foglalkoznak. Ja igen, olajról pedig azt mondta jobb van most benne mint a gyari, mert amit belerakott jobban bírja a hőterhelést amire az eleve alulméretezett váltóolajhűtő miatt van szükség. Elvileg innen indul a problematika ezekkel a váltókkal, hogy az olaj a hőterhelés miatt egy idő után már nem az igazi. Ha ehhez jön még a fémreszelék, az eszi a lamellákat, szivattyút, mindent. Szivattyúnál extra szívás hogy elvileg a háza a váltó házában van kialakítva, és ha azt elkoptatja a fémreszelék, akkor csere... Mármint ház, dekni, vagy komplett váltó.
Nekem ugyan ez a valtommal a bajom. Ha hideg olajjal behuzom R-be, es tartom a fekkel, akkor erzem, h valami daral. Biztos vagyok benne, h ez nem normalis, Olajat szeretnek cserelni, de ahogy morv emlitette, h tobb kart okozni vele, mint hasznot, igy elbizonytalanodtam. A felujitasra meg nincs most keret. Mondjuk 240e nem tunik tul durvanak...
2013.08.18. 14:54
Bugajauzsi írta:hamoriarpi írta:Bugajauzsi írta:Én most vagyok túl egy megelőző felújításon, asszem 240e volt. Magában foglalta a munkadíjat, wandler felújítást, hátrameneti dugattyú cseréjét, olaj, szűrő tömítés stb cserét meg a munkadíjat. Hozzáértő a mester, tele melóval. A faluban mikor meglátták a kocsit, és kérdezősködtem, merre találom a mestert, szinte mindenki kérdés nélkül tudta kit keresekA használt váltó is majd annyi mint itt volt a javítás, és ugyanolyan lutri. Cseréltem olajat a megvétel után, de egyik reggel (kb 1 év múlva) hátrameneti fokozatban, úgy hogy fogtam a fékkel, remegett egy kicsit a kocsi. Ezért határoztam az azonnali szétszedés mellett. Amit tanultam: olajcserekor a dekni alján volt púderszerű nagyon finom fémpor. Na ekkor már nem elég az olaj-és szűrő csere, tovább kell bontani. A mester szerint a váltó belülről újszerű volt, de a fémpor miatt nem tartott volna sokáig+átszakadt a hátremeneti dugattyú vmi gumija. A reszelék a wandler felől jött, azt azért kellett felújítani. Sztem most rendben leszek egy darabig, kopp-kopp. A mesterről még annyit, hogy pl a pappastól is ide hordják a merciket amivel nem boldogulnak. Csak automatával foglalkoznak. Ja igen, olajról pedig azt mondta jobb van most benne mint a gyari, mert amit belerakott jobban bírja a hőterhelést amire az eleve alulméretezett váltóolajhűtő miatt van szükség. Elvileg innen indul a problematika ezekkel a váltókkal, hogy az olaj a hőterhelés miatt egy idő után már nem az igazi. Ha ehhez jön még a fémreszelék, az eszi a lamellákat, szivattyút, mindent. Szivattyúnál extra szívás hogy elvileg a háza a váltó házában van kialakítva, és ha azt elkoptatja a fémreszelék, akkor csere... Mármint ház, dekni, vagy komplett váltó.
Nekem ugyan ez a valtommal a bajom. Ha hideg olajjal behuzom R-be, es tartom a fekkel, akkor erzem, h valami daral. Biztos vagyok benne, h ez nem normalis, Olajat szeretnek cserelni, de ahogy morv emlitette, h tobb kart okozni vele, mint hasznot, igy elbizonytalanodtam. A felujitasra meg nincs most keret. Mondjuk 240e nem tunik tul durvanak...
A keringő reszelék MINDENT!!! megesz a váltóban és felújíthatatlan lesz.
Az én tanácsom az, hogy szedesd le a váltót, NAGY olajcsere, konvertertisztítás, tömbtisztítás, adaptálás. Ha nem lesz jó, akkor már ELEVE KO VOLT A VÁLTÓ!
Ilyenkor meg kell csináltatni. Nem szeretném ha itt a fórumon bárkiben olyan tévhit élne, hogy az olajcsere megöli a váltót.
A reszelékkel teli, koszos, megváltozott viszkozitású olaj nyírja ki a váltót, amin esetlegesen egy olajcsere már nem tud segíteni. A két megállapítás között LÉNYEGI különbség van.
Olvasgassatok amerikai fórumokat, ahol kicsit nagyobb kultúrája van az automatázásnak, mint nálunk...
2013.08.18. 21:06
hamoriarpi írta:Bugajauzsi írta:hamoriarpi írta:Bugajauzsi írta:Én most vagyok túl egy megelőző felújításon, asszem 240e volt. Magában foglalta a munkadíjat, wandler felújítást, hátrameneti dugattyú cseréjét, olaj, szűrő tömítés stb cserét meg a munkadíjat. Hozzáértő a mester, tele melóval. A faluban mikor meglátták a kocsit, és kérdezősködtem, merre találom a mestert, szinte mindenki kérdés nélkül tudta kit keresekA használt váltó is majd annyi mint itt volt a javítás, és ugyanolyan lutri. Cseréltem olajat a megvétel után, de egyik reggel (kb 1 év múlva) hátrameneti fokozatban, úgy hogy fogtam a fékkel, remegett egy kicsit a kocsi. Ezért határoztam az azonnali szétszedés mellett. Amit tanultam: olajcserekor a dekni alján volt púderszerű nagyon finom fémpor. Na ekkor már nem elég az olaj-és szűrő csere, tovább kell bontani. A mester szerint a váltó belülről újszerű volt, de a fémpor miatt nem tartott volna sokáig+átszakadt a hátremeneti dugattyú vmi gumija. A reszelék a wandler felől jött, azt azért kellett felújítani. Sztem most rendben leszek egy darabig, kopp-kopp. A mesterről még annyit, hogy pl a pappastól is ide hordják a merciket amivel nem boldogulnak. Csak automatával foglalkoznak. Ja igen, olajról pedig azt mondta jobb van most benne mint a gyari, mert amit belerakott jobban bírja a hőterhelést amire az eleve alulméretezett váltóolajhűtő miatt van szükség. Elvileg innen indul a problematika ezekkel a váltókkal, hogy az olaj a hőterhelés miatt egy idő után már nem az igazi. Ha ehhez jön még a fémreszelék, az eszi a lamellákat, szivattyút, mindent. Szivattyúnál extra szívás hogy elvileg a háza a váltó házában van kialakítva, és ha azt elkoptatja a fémreszelék, akkor csere... Mármint ház, dekni, vagy komplett váltó.
Nekem ugyan ez a valtommal a bajom. Ha hideg olajjal behuzom R-be, es tartom a fekkel, akkor erzem, h valami daral. Biztos vagyok benne, h ez nem normalis, Olajat szeretnek cserelni, de ahogy morv emlitette, h tobb kart okozni vele, mint hasznot, igy elbizonytalanodtam. A felujitasra meg nincs most keret. Mondjuk 240e nem tunik tul durvanak...
A keringő reszelék MINDENT!!! megesz a váltóban és felújíthatatlan lesz.
Az én tanácsom az, hogy szedesd le a váltót, NAGY olajcsere, konvertertisztítás, tömbtisztítás, adaptálás. Ha nem lesz jó, akkor már ELEVE KO VOLT A VÁLTÓ!
Ilyenkor meg kell csináltatni. Nem szeretném ha itt a fórumon bárkiben olyan tévhit élne, hogy az olajcsere megöli a váltót.
A reszelékkel teli, koszos, megváltozott viszkozitású olaj nyírja ki a váltót, amin esetlegesen egy olajcsere már nem tud segíteni. A két megállapítás között LÉNYEGI különbség van.
Olvasgassatok amerikai fórumokat, ahol kicsit nagyobb kultúrája van az automatázásnak, mint nálunk...
Milyen olaj valo ebbe a valtoba? Mert tobb forumon is kulonbozo van hozza irva. Van aki a texaco 7045e olajat irja, mas pedig a Texaco ETL 8072B olajat. Az biztos, h ez GM valto. Katalogus szam alapjan A5S 390R - WZ. ami allitolag ugyan az, mint a A5S360R. A 7045e az dexron III az utobbi pedig dextron VI.
2013.08.18. 21:39
2013.08.18. 21:49
Bugajauzsi írta:https://plus.google.com/photos/11191283 ... 7519306673
Ez van a tablacskan. Nekem google kereses utan sem mond sajnos semmit.
2013.08.18. 21:55
Gallaca írta:Bugajauzsi írta:https://plus.google.com/photos/11191283 ... 7519306673
Ez van a tablacskan. Nekem google kereses utan sem mond sajnos semmit.
Nem ez a plakett kell, hanem ami az olajteknő alján van felragasztva középre! Oda van írva a cikkszáma a belevaló olajnak. Ha esetleg nem látszik, mosd le petróleummal a dekli alját, ott lesz az.
2013.08.18. 22:26
hamoriarpi írta:Gallaca írta:Bugajauzsi írta:https://plus.google.com/photos/11191283 ... 7519306673
Ez van a tablacskan. Nekem google kereses utan sem mond sajnos semmit.
Nem ez a plakett kell, hanem ami az olajteknő alján van felragasztva középre! Oda van írva a cikkszáma a belevaló olajnak. Ha esetleg nem látszik, mosd le petróleummal a dekli alját, ott lesz az.
Erről is egyértelműen beazonosítható lenne egy jobb fényképpel, ha a másik plakett nincs meg.
2013.08.18. 23:34
Gallaca írta:Erről a plakettről is meg tudnád határozni? Ezt a váltót tettem fel, és Papp Tamás sem tudta megmondani milyen olaj van benne, és jó lenne tudni legalább, hogy mi való bele. Alsó képem most nincs, de úgy emlékszem az szerint piros olajnak kellene benne lenni, de sárga van.
Köszi!
2013.08.19. 00:22
Bugajauzsi írta:https://plus.google.com/photos/11191283 ... 7519306673
Ez van a tablacskan. Nekem google kereses utan sem mond sajnos semmit.
2013.08.19. 01:36
hamoriarpi írta:Gallaca írta:Erről a plakettről is meg tudnád határozni? Ezt a váltót tettem fel, és Papp Tamás sem tudta megmondani milyen olaj van benne, és jó lenne tudni legalább, hogy mi való bele. Alsó képem most nincs, de úgy emlékszem az szerint piros olajnak kellene benne lenni, de sárga van.
Köszi!
A5S 390 R váltó
Texaco ETL 7045 E kódú speciál olaj kell bele
BMW rendelési kódja: 83220403248 (20 literes kiszerelés).
BMW TIS-ből kikeresve.
Fuchs Titan ATF 4000-nek van ilyen gyári elfogadása.
Motul Multi ATF is tudja.
Mindegyik fent megjelölt olaj piros (tehát a plakettnek megfelelő). A váltóban rossz olaj van (valószínű LT71141, ami sárgászöld).
2013.08.19. 20:31
hamoriarpi írta:Bugajauzsi írta:https://plus.google.com/photos/11191283 ... 7519306673
Ez van a tablacskan. Nekem google kereses utan sem mond sajnos semmit.
YM-es a váltód és 7045 E kell bele.
Lásd amit fentebb leírtam.
Elég őszinte volt a féktárcsád csere előtt.
2013.08.19. 21:40
2013.08.19. 22:27
Atyesz530D írta:Sziasztok, Bmw E39 530d 2001 es automata gépjarmüvel olyan gondom akadt nemrég, hogy a valto D-ben a valtasoknal elkezdett rantani, ütni. mi lehet a gonnd, probléma?
2013.08.19. 22:28
hamoriarpi írta:Olajhiány
Koszos olaj
Szolenoid hiba
Váltófelújítás
Szakműhelyt igényel így is - úgy is.
2013.08.19. 22:40
204d1 írta:hamoriarpi írta:Olajhiány
Koszos olaj
Szolenoid hiba
Váltófelújítás
Szakműhelyt igényel így is - úgy is.
Neked ez a szelonoid a vesszőparipád
2013.08.19. 22:52
hamoriarpi írta:204d1 írta:hamoriarpi írta:Olajhiány
Koszos olaj
Szolenoid hiba
Váltófelújítás
Szakműhelyt igényel így is - úgy is.
Neked ez a szelonoid a vesszőparipád
Én sem tudom, hogy mi az csak baromi professzionálissá teszi a szövegkörnyezetet.
2013.08.20. 01:41
admin írta:hamoriarpi írta:204d1 írta:hamoriarpi írta:Olajhiány
Koszos olaj
Szolenoid hiba
Váltófelújítás
Szakműhelyt igényel így is - úgy is.