![]() |
2009.07.24. 15:14
2009.07.25. 10:34
admin írta:odus írta:vaszarig írta:admin írta:vaszarig írta:odus írta:Szia!
A 16:9-es kijelzőre gondoltam.admin írta:odus írta:Sziasztok!
Mostanában végre sikerült vennem egy 530D-t![]()
. Nincs benne gyári telefon, de nagy BC van. Az első tulaj szereltetett bele egy Nokia 6230-hoz való kihangosítót, némítja a rádiót is. Először azt gondoltam, hogy juó lesz az is, pont van egy ilyen régi telefonom, veszek egy autós kártyát, és boldog leszek amíg meg nem halok. Amióta olvastam a fórumon, hogy össze lehet hozni azt is, hogy a BC-n lássam a telefonom névjegyzékét és az sms-eket,
már kevés az autós kártya a boldogsághoz. Igyekeztem elolvasni mindent, persze nem sikerült, de megpróbálom összegezni a tanultakat.
1. Kellene egy ULF modul
2. Mikrofon
3. Keret a mikrofonnak
4. Kábelköteg (ebben nem vagyok biztos, volt egy utalás a 2002.03 utáni autókra,)
5. Bölcső a telefonnak (bluetooth)
Ezen kívül valaki, aki tuid segíteni, mert én vallásosan tisztelem az autót, ha a kábelköteget be kell szerelni, nem én vagyok a megfelelő ember (láttam a képeket a beszerelésről).
Bocs, hogy ilyen hosszú lett, azt szeretném kérdezni, hogy helyes-e a lista, és ki tudna esetleg segíteni.
A segítséget előre is köszönöm
Odus
A nagy BC alatt mire gondolsz még mielőt keveredés lenne belőle?A 16:9-es kijelzőre vagy a szöveges óracsoportra?
Mivel neked nem volt benne gyárilag teló, ezért a következők kellenek:
- ULF modul
- bluetooth antenna
- mikrofon kerettel együtt
- ejectbox (de ha nem akarod, h a telefont is töltse, akkor elég csak egy gomb)
- kábelköteg
- antenna (sedan esetében a hátsó üvegre, touringnál a tetőre)
- ha ejectboxot raksz be, akkor kell a könyöklő is, amibe bele lehet tenni a boxot
Azt hiszem ennyi. Ha bármi kérdésed van, csak írj, egyébként admin is maga rakta be, neki sem volt gyárilag!
Külső antenna szerintem fölösleges nekem sincs és eddig még nem volt gond a térerővel.
Ha nem olyan telót használsz amihez van adapter akkor az ejekt box is fölösleges.Így már a komplett kábel köteg is felesleges.
Mivel navis az autó minden hátul van így marha egyszerű egy rövid kábel köteget csinálni hozzá.Csak a mikrofon kábelt kel meg venni azt be kell húzni előre.
Ekkor jönnek még a buktatók!
Milyen rádió modul van a kocsiba van-e DSP?
Mert ha BM54 van akkor semmi gond.De ha BM24 akkor kell hogy legyen DSP mert különben nem lesz jó, tapasztalat mert egy klubtárs kocsijába csináltam és végül feladtuk.
Na igen, úgy van, ahogy admin írta!Én azért írtam le mindent, mivel nekem fontos volt a gyári kinézet, és hogy minden úgy legyen, mintha gyárilag benne lett volna!
![]()
A rádióra pedig tényleg érdemes figyelni, én is szenvedtem vele!
Sziasztok!
Köszönöm az infót.
Honnan tudom a rádió típusát és azt megállapítani, van-e DSP az autóban( mi az a DSP)?
A navi képernyőn van DSP menü pont?Ha van akkor van![]()
A rádiót meg ki kell bontani és akkor rajta van.De Sedán-nál egy pillantás rá és kiderül.
2009.07.25. 14:24
2009.07.25. 15:20
2009.07.25. 15:41
odus írta:Sziasztok!
Összegezném az eddigieket.
16:9 - es monitorom van, navi van, DSP nincs. Nem tudom, hogy a rádióm milyen típusú, ezt szeretném most kideríteni. Honnan tudhatom meg, hogy BM24 vagy BM54 van az autóban.
Köszönöm előre is.
Odus
2009.07.25. 17:22
vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!
Összegezném az eddigieket.
16:9 - es monitorom van, navi van, DSP nincs. Nem tudom, hogy a rádióm milyen típusú, ezt szeretném most kideríteni. Honnan tudhatom meg, hogy BM24 vagy BM54 van az autóban.
Köszönöm előre is.
Odus
Ha jól látom, 2002-es a kocsid! 2001/9-től már minden navis E39 BM54-el volt szerelve. Tehát ha gyári a navid és nem utólagos, akkor biztos BM54. Amúgy meg tudod nézni te is, bal hátul pont a lámpa mögött van. Ha leveszed a csatit róla és az vékony pines, nem pedig kör, akkor biztos BM54!![]()
2009.07.25. 19:56
odus írta:vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!
Összegezném az eddigieket.
16:9 - es monitorom van, navi van, DSP nincs. Nem tudom, hogy a rádióm milyen típusú, ezt szeretném most kideríteni. Honnan tudhatom meg, hogy BM24 vagy BM54 van az autóban.
Köszönöm előre is.
Odus
Ha jól látom, 2002-es a kocsid! 2001/9-től már minden navis E39 BM54-el volt szerelve. Tehát ha gyári a navid és nem utólagos, akkor biztos BM54. Amúgy meg tudod nézni te is, bal hátul pont a lámpa mögött van. Ha leveszed a csatit róla és az vékony pines, nem pedig kör, akkor biztos BM54!![]()
Köszönöm, ez jó hír!
Akkor "csak" ULF modul, mikrofon kerettel, kábellel, ejectbox, rövid kábelköteg kell hozzá?
Ha igen, az ULF modult hogy keressem az ebay-en? A BMW ULF keresésre nem hozott semmit.
Üdv.
Odus
2009.07.25. 20:44
vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!
Összegezném az eddigieket.
16:9 - es monitorom van, navi van, DSP nincs. Nem tudom, hogy a rádióm milyen típusú, ezt szeretném most kideríteni. Honnan tudhatom meg, hogy BM24 vagy BM54 van az autóban.
Köszönöm előre is.
Odus
Ha jól látom, 2002-es a kocsid! 2001/9-től már minden navis E39 BM54-el volt szerelve. Tehát ha gyári a navid és nem utólagos, akkor biztos BM54. Amúgy meg tudod nézni te is, bal hátul pont a lámpa mögött van. Ha leveszed a csatit róla és az vékony pines, nem pedig kör, akkor biztos BM54!![]()
Köszönöm, ez jó hír!
Akkor "csak" ULF modul, mikrofon kerettel, kábellel, ejectbox, rövid kábelköteg kell hozzá?
Ha igen, az ULF modult hogy keressem az ebay-en? A BMW ULF keresésre nem hozott semmit.
Üdv.
Odus
Szia! Elvileg igen! Nekem hozott 4 találatot: http://shop.ebay.de/?_from=R40&_trksid= ... Categories
2009.07.26. 12:06
odus írta:vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!
Összegezném az eddigieket.
16:9 - es monitorom van, navi van, DSP nincs. Nem tudom, hogy a rádióm milyen típusú, ezt szeretném most kideríteni. Honnan tudhatom meg, hogy BM24 vagy BM54 van az autóban.
Köszönöm előre is.
Odus
Ha jól látom, 2002-es a kocsid! 2001/9-től már minden navis E39 BM54-el volt szerelve. Tehát ha gyári a navid és nem utólagos, akkor biztos BM54. Amúgy meg tudod nézni te is, bal hátul pont a lámpa mögött van. Ha leveszed a csatit róla és az vékony pines, nem pedig kör, akkor biztos BM54!![]()
Köszönöm, ez jó hír!
Akkor "csak" ULF modul, mikrofon kerettel, kábellel, ejectbox, rövid kábelköteg kell hozzá?
Ha igen, az ULF modult hogy keressem az ebay-en? A BMW ULF keresésre nem hozott semmit.
Üdv.
Odus
Szia! Elvileg igen! Nekem hozott 4 találatot: http://shop.ebay.de/?_from=R40&_trksid= ... Categories
Szia!
Köszönöm a linket, megnéztem. A régebbieket is érdemes megvenni (2003), vagy inkább keressek egy újabbat?
2009.07.26. 14:08
vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!
Összegezném az eddigieket.
16:9 - es monitorom van, navi van, DSP nincs. Nem tudom, hogy a rádióm milyen típusú, ezt szeretném most kideríteni. Honnan tudhatom meg, hogy BM24 vagy BM54 van az autóban.
Köszönöm előre is.
Odus
Ha jól látom, 2002-es a kocsid! 2001/9-től már minden navis E39 BM54-el volt szerelve. Tehát ha gyári a navid és nem utólagos, akkor biztos BM54. Amúgy meg tudod nézni te is, bal hátul pont a lámpa mögött van. Ha leveszed a csatit róla és az vékony pines, nem pedig kör, akkor biztos BM54!![]()
Köszönöm, ez jó hír!
Akkor "csak" ULF modul, mikrofon kerettel, kábellel, ejectbox, rövid kábelköteg kell hozzá?
Ha igen, az ULF modult hogy keressem az ebay-en? A BMW ULF keresésre nem hozott semmit.
Üdv.
Odus
Szia! Elvileg igen! Nekem hozott 4 találatot: http://shop.ebay.de/?_from=R40&_trksid= ... Categories
Szia!
Köszönöm a linket, megnéztem. A régebbieket is érdemes megvenni (2003), vagy inkább keressek egy újabbat?
Nagyon szívesen. Elvileg mindegyik jó, a különbség annyi, hogy minnél újabb, annál több telót ismer! Ez azt jelenti, hogy pl nekem is 2004-es van, a régi 6230i nokiámból az sms-eket is kiolvasta, de az E71-ből már nem tudta, csak a névjegyeket. Mondjuk nekem nem is hiányzik az sms.Szóval szerintem a régebbi is ugyan olyan jó. 2003-tól pedig már a hangvezérlést is tudja, ha nem is alapból, de kódolás után biztos!
2009.07.26. 21:17
odus írta:vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!

Köszönöm!
Most már kezd kialakulni a kép. Kell egy ULF, mikrofon keret mikrofonnal, kábellel. A mikrofonkábelt hátra kell vezetni az ULF-hez, az ULF-et pedig össze kell kötni hátul valamivel, gondolom a rádióval és a BC-vel? Az ehhez való kábeleket lehet kapni, vagy pedig csinálni kell?
Ja, és kell egy gomb az utastérbe az ULF-telefon párosításhoz, gondolom, ennek a kábeleit is hátra kell vinni.
Jól írtam?
Üdv.
Odus
2009.07.27. 07:42
admin írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:vaszarig írta:odus írta:Sziasztok!

Na szóval:Mikrofon kábel előlről hátra az ULF-be.
ULF-ből 4szál megy a BM54-be(mute,rádió on,hang+,hang-)
ULF-nek kell 12V,GND,Gyujtás 12V,
Kel még a Bluetooth antenna meg a kábel hozzá.
És kell még két szál a párosításnak ezt felesleges előre húzni mert úgy se fogsz minden nap párosítani.![]()
Úi:Bezeg amikor árultam az ULF-et meg Bluetooth antennát senkinek se kelet de ez mörfi törvénye.
2009.07.27. 08:47
2009.07.27. 08:54
vaszarig írta:Úgy, hogy amikor bekötöd az egész motyót, a bordmonitoron megjelenik majd a telefon menüje. Itt ki tudod válaogatni, hogy mit szeretnél. Viszont az óracsoportnál is meg tudod jeleníteni a telefonkönyvet, s tudsz majd lépkedni is benne a kormány bal oldalán lévő fel le nyilakkal, de persze csak akkor, ha megnyomod a R/T (rádió/telefon) gombot!Ugyanis ezzel váltasz rádió és telefon üzemmódok között! Ha csörög a telefon akkor pedig elvileg ki fogja írni a számot, vagy a nevet a monitorra. Felvenni fel fogod tudni a monitoron lévő telefon jelű gombbal és a multikormányon lévő beszélő emberkével is (bal oldalon legalul). Ugyan ezekkel a gombokkal meg is szakíthatod a beszélgetést!
2009.07.27. 08:56
2009.07.27. 09:05
vaszarig írta:Azt elfelejtettem mondani, hogy a bekötés után szerintem neked is fel kell majd kódolni a kocsidra az ULF-et. A GT1-ben az utólagos beépítések résznél van egy olyan, hogy ULF felkódolása.
2009.07.27. 09:06

2009.07.27. 12:25
odus írta:vaszarig írta:Azt elfelejtettem mondani, hogy a bekötés után szerintem neked is fel kell majd kódolni a kocsidra az ULF-et. A GT1-ben az utólagos beépítések résznél van egy olyan, hogy ULF felkódolása.
Köszi, végre a helyére kerültek a dolgok. Akkor hozzákezdek.
2009.07.27. 13:39
jackson írta:vaszarig írta:Azt elfelejtettem mondani, hogy a bekötés után szerintem neked is fel kell majd kódolni a kocsidra az ULF-et. A GT1-ben az utólagos beépítések résznél van egy olyan, hogy ULF felkódolása.
Te láttad ezt a menüt működés közben? Mert én nyuszi vagyok és csak a menü elejére mertem belépni mielött szét cseszem a saját kocsimat.
Jackson, aki óvatos
2009.07.27. 13:40
odus írta:odus írta:vaszarig írta:Azt elfelejtettem mondani, hogy a bekötés után szerintem neked is fel kell majd kódolni a kocsidra az ULF-et. A GT1-ben az utólagos beépítések résznél van egy olyan, hogy ULF felkódolása.
Köszi, végre a helyére kerültek a dolgok. Akkor hozzákezdek.
Bocsánat, de még mindig nem teljes a kép a fejemben. Ha fel kell kódolni a kocsira az ULF modult, valahogy kapcsolódnia kell a kocsi számítógépéhez. Ez nem kábellel történik?