![]() |
2010.10.16. 15:35
2010.10.16. 15:49
barbrady írta:Ha valaki nem akar foglalkozni az akkuval, annak zseléset kell venni. Volt apósomnak 20 éves dízel jettában volt zselés aksi, amit akkor öt éve használt (már használtan is vette), és szar volt az izzítógyetya, ezért reggel 15 perc (de tényleg annyi) tekerés után indult, ment 3 km-t a melóhelyig, ott délután megint 15 perc, haza 3 km, és ezt napokig bírtaA motoromban is zselés volt, télen 3-4 hetente beindítottam 15 percre, és nem kellett külön tölteni, 8 éves volt a motor mikor eladtam, de az eredeti aksi volt benne.
2010.10.16. 15:56
jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az E39 többet fogyaszt mint a OFF jetta vagy a motorod. Egy E39 speciel 10-15 Amper körül vesz fel gyújtáson. Szivesen megmutatom a lakat fogót mennyi ampert zabál a majdnem full extrás kocsim miközben tévét nézünk álló autónál vagy hasonlók. Az E60 mindenben szorozva kettővel.
Jackson, aki töltés párti
2010.10.16. 15:59

2010.10.16. 19:41
peteeqe írta:Sziasztok!
Mi lenne annak a jelensége, ha a tankban lévő átemelő szivattyú rosszalkodna?
létezik, h akkor nem kapcsolja az ülés alattit?
2010.10.16. 20:12
Rakjál bele spirálcellást, az majd kibassza a motort a motortérből bármekkora is legyen a motor...Meg semmi karbantartás a saruk tisztán tartásán kívül.barbrady írta:jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az E39 többet fogyaszt mint a OFF jetta vagy a motorod. Egy E39 speciel 10-15 Amper körül vesz fel gyújtáson. Szivesen megmutatom a lakat fogót mennyi ampert zabál a majdnem full extrás kocsim miközben tévét nézünk álló autónál vagy hasonlók. Az E60 mindenben szorozva kettővel.
Jackson, aki töltés párti
Miért kell neked állandóan belekötni a hozzászólásaimba? Ha bemegyek a boltba és azt mondom hogy zselés autó akkumulátort kérek akkor biztos tudni fogják mire gondolok.
Akkor ezekszerint a Bmw-ben ugyan annyit bír egy "felitatott savas" akku mint egy sima? Na ne már...
2010.10.16. 21:08
bmw520ds írta:Rakjál bele spirálcellást, az majd kibassza a motort a motortérből bármekkora is legyen a motor...Meg semmi karbantartás a saruk tisztán tartásán kívül.barbrady írta:jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az E39 többet fogyaszt mint a OFF jetta vagy a motorod. Egy E39 speciel 10-15 Amper körül vesz fel gyújtáson. Szivesen megmutatom a lakat fogót mennyi ampert zabál a majdnem full extrás kocsim miközben tévét nézünk álló autónál vagy hasonlók. Az E60 mindenben szorozva kettővel.
Jackson, aki töltés párti
Miért kell neked állandóan belekötni a hozzászólásaimba? Ha bemegyek a boltba és azt mondom hogy zselés autó akkumulátort kérek akkor biztos tudni fogják mire gondolok.
Akkor ezekszerint a Bmw-ben ugyan annyit bír egy "felitatott savas" akku mint egy sima? Na ne már...
2010.10.16. 21:14
hamoriarpi írta:Ezért hoztam szóba az Optima 850-et. Én hifis korszakomból ismerem őket. Gyakorlatilag hegeszteni lehet velük.
2010.10.16. 21:20
Ha jól emlékszem akár oldalára fektetve is beszerelték, volt olyan demó autó, amiben 5-6 darab volt, aranyozott sarukkal.Erejéhez képest kis helyigényű.hamoriarpi írta:bmw520ds írta:Rakjál bele spirálcellást, az majd kibassza a motort a motortérből bármekkora is legyen a motor...Meg semmi karbantartás a saruk tisztán tartásán kívül.barbrady írta:jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az E39 többet fogyaszt mint a OFF jetta vagy a motorod. Egy E39 speciel 10-15 Amper körül vesz fel gyújtáson. Szivesen megmutatom a lakat fogót mennyi ampert zabál a majdnem full extrás kocsim miközben tévét nézünk álló autónál vagy hasonlók. Az E60 mindenben szorozva kettővel.
Jackson, aki töltés párti
Miért kell neked állandóan belekötni a hozzászólásaimba? Ha bemegyek a boltba és azt mondom hogy zselés autó akkumulátort kérek akkor biztos tudni fogják mire gondolok.
Akkor ezekszerint a Bmw-ben ugyan annyit bír egy "felitatott savas" akku mint egy sima? Na ne már...
Ezért hoztam szóba az Optima 850-et. Én hifis korszakomból ismerem őket. Gyakorlatilag hegeszteni lehet velük.
2010.10.16. 21:27
bmw520ds írta:Ha jól emlékszem akár oldalára fektetve is beszerelték, volt olyan demó autó, amiben 5-6 darab volt, aranyozott sarukkal.Erejéhez képest kis helyigényű.hamoriarpi írta:bmw520ds írta:Rakjál bele spirálcellást, az majd kibassza a motort a motortérből bármekkora is legyen a motor...Meg semmi karbantartás a saruk tisztán tartásán kívül.barbrady írta:jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az E39 többet fogyaszt mint a OFF jetta vagy a motorod. Egy E39 speciel 10-15 Amper körül vesz fel gyújtáson. Szivesen megmutatom a lakat fogót mennyi ampert zabál a majdnem full extrás kocsim miközben tévét nézünk álló autónál vagy hasonlók. Az E60 mindenben szorozva kettővel.
Jackson, aki töltés párti
Miért kell neked állandóan belekötni a hozzászólásaimba? Ha bemegyek a boltba és azt mondom hogy zselés autó akkumulátort kérek akkor biztos tudni fogják mire gondolok.
Akkor ezekszerint a Bmw-ben ugyan annyit bír egy "felitatott savas" akku mint egy sima? Na ne már...
Ezért hoztam szóba az Optima 850-et. Én hifis korszakomból ismerem őket. Gyakorlatilag hegeszteni lehet velük.
2010.10.16. 23:42
barbrady írta:jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
Azt azért tegyük hozzá, hogy az E39 többet fogyaszt mint a OFF jetta vagy a motorod. Egy E39 speciel 10-15 Amper körül vesz fel gyújtáson. Szivesen megmutatom a lakat fogót mennyi ampert zabál a majdnem full extrás kocsim miközben tévét nézünk álló autónál vagy hasonlók. Az E60 mindenben szorozva kettővel.
Jackson, aki töltés párti
Miért kell neked állandóan belekötni a hozzászólásaimba? Ha bemegyek a boltba és azt mondom hogy zselés autó akkumulátort kérek akkor biztos tudni fogják mire gondolok.
Akkor ezekszerint a Bmw-ben ugyan annyit bír egy "felitatott savas" akku mint egy sima? Na ne már...
2010.10.16. 23:58
Imco írta:hamoriarpi írta:Ezért hoztam szóba az Optima 850-et. Én hifis korszakomból ismerem őket. Gyakorlatilag hegeszteni lehet velük.
...és 5000-ből ki is jön!![]()
2010.10.17. 00:06
hamoriarpi írta:Imco írta:hamoriarpi írta:Ezért hoztam szóba az Optima 850-et. Én hifis korszakomból ismerem őket. Gyakorlatilag hegeszteni lehet velük.
...és 5000-ből ki is jön!![]()
Ezt nem értem.
2010.10.17. 07:52
jackson írta:hamoriarpi írta:Imco írta:hamoriarpi írta:Ezért hoztam szóba az Optima 850-et. Én hifis korszakomból ismerem őket. Gyakorlatilag hegeszteni lehet velük.
...és 5000-ből ki is jön!![]()
Ezt nem értem.
Talán egy nulla kimaradt "és 50.000-ből ki is jön"???
Jackson, aki igy magyaritotta
2010.10.17. 12:23
jackson írta:Achtung: Nem zselés hanem felitatott savas. Csak a köznyelv nevezi zselésnek. Az igazi zselés akkumlátort nem tudod kocsi inditó akkumlátornak használni, legalábbis nem katonai körökben. Forrás: Forex Kft avagy az akkuk gurujai.
****
Semmi bántás vagy kekeckedés: Távol áll tőlem. Egyszerűen a napokban második "zselés" hozzászólás után ki kivánkozik belöllem. Már akkor gondoltam rá felhivom a figyelmet a köznyelvbéli eltérésre. Azért értik a boltban, hogy zseléset kérsz mivel a köznyelv része a dolgok. Ettől még nagyon félre érthetően használja a köznyelv és ÉN IS több évig zselésnek emlegettem a kocsimban lévőt amig több szaki piszkált, hogy pontosan hivjam őket.
2010.10.17. 12:35
kzolee írta:Motorhoz biztosan van zselés akksi (az én motorakksimra is ez van írva: Exide gelbatterie) Azért használják ezeket a nagyköbcentis 2 hengeres motorokban, mert az állandó vibráció kinyírja a többi akksit.
Az alábbi linken pedig megtekinthetők a zselés akksik:
.........Link.........
Szerintem ezeket szünetmentes tápegységekben használják.
A hétköznapi nyelven zselésnek hívott aksik alatt a gondozásmentest szokták érteni.
2010.10.17. 12:40
barbrady írta:kzolee írta:Motorhoz biztosan van zselés akksi (az én motorakksimra is ez van írva: Exide gelbatterie) Azért használják ezeket a nagyköbcentis 2 hengeres motorokban, mert az állandó vibráció kinyírja a többi akksit.

A link szerint autóhoz is, nem hiszem hogy a 85 Ah-s motorhoz lenne.
2010.10.17. 12:52

2010.10.17. 13:03
hamoriarpi írta:barbrady írta:kzolee írta:Motorhoz biztosan van zselés akksi (az én motorakksimra is ez van írva: Exide gelbatterie) Azért használják ezeket a nagyköbcentis 2 hengeres motorokban, mert az állandó vibráció kinyírja a többi akksit.
Az alábbi linken pedig megtekinthetők a zselés akksik:
.........Link.........
Szerintem ezeket szünetmentes tápegységekben használják.
A hétköznapi nyelven zselésnek hívott aksik alatt a gondozásmentest szokták érteni.
A link szerint autóhoz is, nem hiszem hogy a 85 Ah-s motorhoz lenne.
Ezek nem autóhoz való akkuk, hanem ciklikus felhasználásra szántak. Feltöltöd, használod, lemerül, megint feltöltöd. Állandó, nagy áramú töltést (autó) nem szeretik. Ahogy kzolee is írta, első sorban szünetmentes készenlétre lettek tervezve. Pl itt a szájsebészeten is van egy böhöm nagy a műtőben arra az esetre ha elmenne az áram, miközben valaki épp az asztalon fekszik. Van hozzá egy elektronika, figyeli a feszt és ha kell, akkor tölti, de állandó visszatöltést nem kap. Most néztem meg.
2010.10.17. 13:20
barbrady írta:hamoriarpi írta:barbrady írta:kzolee írta:Motorhoz biztosan van zselés akksi (az én motorakksimra is ez van írva: Exide gelbatterie) Azért használják ezeket a nagyköbcentis 2 hengeres motorokban, mert az állandó vibráció kinyírja a többi akksit.
Az alábbi linken pedig megtekinthetők a zselés akksik:
.........Link.........
Szerintem ezeket szünetmentes tápegységekben használják.
A hétköznapi nyelven zselésnek hívott aksik alatt a gondozásmentest szokták érteni.
A link szerint autóhoz is, nem hiszem hogy a 85 Ah-s motorhoz lenne.
Ezek nem autóhoz való akkuk, hanem ciklikus felhasználásra szántak. Feltöltöd, használod, lemerül, megint feltöltöd. Állandó, nagy áramú töltést (autó) nem szeretik. Ahogy kzolee is írta, első sorban szünetmentes készenlétre lettek tervezve. Pl itt a szájsebészeten is van egy böhöm nagy a műtőben arra az esetre ha elmenne az áram, miközben valaki épp az asztalon fekszik. Van hozzá egy elektronika, figyeli a feszt és ha kell, akkor tölti, de állandó visszatöltést nem kap. Most néztem meg.
Értem. A jettában ilyesmi alakú volt az aksi:
Akku