2013.05.20. 20:47
kzolee írta:kanyobence írta:Majd beszélgetés, kajálás, kocsi nézegetés,diagolgatás, stb, megérkeztek a késők is, összeállt a csapat, ment a dumaparty.
Úgy látom, itt már szúrós tekintetű moderálás volt.
2013.05.20. 20:58
2013.05.21. 02:34
kzolee írta:
Remélem nem Taxival kellett hazamenni
2013.05.21. 21:50
kanyobence írta:Kis beszámoló tőlem is az első E39 taliról
Igaz én lehet inkább egy egész napi beszámolóval kezdenék.
2013.05.18. 00 óra 30 perc.
Kocsikázás, kis pihenő a várostól 2-3 km-re a Muzsla nevű nem aszfaltos! helyen ahonnan szépen látni a várost. Elkezdett szakadni az eső, egyből indultam is, azaz indultam volna, de a kocsi a kis emelkedőn felfelé nem, csak lefelé. próbálkoztam ahogy tudtam, de semmi, rettenetesen felázott a talaj. Kis földút lefelé annak a végén egy tanya, ami már az aszfalt mellett van. Gondoltam szépen leereszkedek, tanyán keresztül megyek, és kész. félúton lefelé kezdett nyomvályús lenni az út, mondom állj. de a kocsi csak csúszott tovább, onnantól kezdve kormányzás felejtős, visszafelé semmi haladás, csak lefelé, előttem valami traktor mehetett, mert süllyedt a kocsi, de haladtam a tanya felé. Oda is értem, de ott a nyomvonal nem oda vezetett, hanem még jobban lefelé, ahonnan nem lett volna menekvés. Jó akkor állj. Eső szakadt, telefont senki se veszi fel. Oké akkor megvárjuk még eláll az eső.
2013.05.18. 02 óra 45 perc.
Elállt az eső, kicsit várok még , hogy minimálisan felszáradjon, és akkor hátha kierőszakolom a nyomból.
2013.05.18. 03 óra 50 perc.
Egy két próba után semmi, nyomból sehogy se tudtam kierőltetni.
2013.05.18. 05 óra 40 perc.
Kocsi bezár, futva elindulok valami segítséget szerezni, szereztem, egy ásót a tanya mellett lakó öregasszonytól, futás vissza.
2013.05.18. 06 óra 00 perc.
Elkezdtem egy új vonalat ásni a régihez meg akadályt építettem, ami majd ha kicsi lendülettel jövök jó irányba tereli a kocsit.
2013.05.18. 06 óra 40 perc.
Sikerült befejezni, akkor próba, kis lendület, és szépen átdobta az akadály a jó nyomba és kivitte az elejét a fűre a tanya felé, és húztam is a mosóba.
2013.05.18. 07 óra 30 perc.
Amit lehetett lemostam róla, a futóműről meg az aljáról annyi sár jött le, hogy Kiara is megirigyelte volna.
2013.05.18. 09 óra 15 perc.
Kocsi kitakarítva, alja és a futómű kimosva amennyire lehetett. Fürdés, öltözködés, tankolás, bevásárlás.
2013.05.18. 09 óra 50 perc.
Indulás BP-re , Találka Schnitzer Szabiékkal a M3-on. Kormány nagyon rázott, gondolom a maradék sár.
2013.05.18. 10 óra 30 perc.
Érkezés a pólushoz, bemutatkozás, indulás Törökmezőre.
2013.05.18. 11 óra 10 perc.
Megérkeztünk Törökmezőre kissebb nagyobb nehézségekkel Útközben rettenet hangokat generált az elő futómű, gondolom a fék és társai.
Kicuccolt mindenki, gyúltak a görögtüzek. van aki profimód sütött, volt aki látávnykonyházott
Időközben szegény kocsim elengedett valahol, dőlt belőle a pirosas szervó olaj. de a Fék jobban zavart, elhatároztam ránézek Kerék le, és jöttem a jobbnál jobb dolgok, fékkek megtisztít a sártól és a rozsdától, kerekek vissza. Sokan segítettek ahogy tudtak, jól elvoltunk még úgy is , hogy püföltem a féket.
Majd beszélgetés, kajálás, kocsi nézegetés,diagolgatás, stb, megérkeztek a késők is, összeállt a csapat, ment a dumaparty.
Lassan elkezdtek cuccolni és hazafelé csorogni páran. majd nekem is ütött az óra. Páran megjegyezték, hogy esemény / küldés van.
És mindenkitől elköszönve szépen újra jól fogó és nem sikító fékkel, és rázás nélkül úton a további dolgomra.
Összegezve: Én nagyon jól éreztem magam, nagyon örülök, hogy találkozhattam veletek srácok, jó volt a hangulat. Továbbiakban is lehetőségeimhez mérten számíthattok megjelenésemre
2013.05.25. 18:04
Fecó írta:kanyobence írta:Összegezve: Én nagyon jól éreztem magam, nagyon örülök, hogy találkozhattam veletek srácok, jó volt a hangulat. Továbbiakban is lehetőségeimhez mérten számíthattok megjelenésemre
Bence! Te itt szolgálatban voltál hogy ilyen jelentést írtál?