2011.08.13. 23:04
Ma történt:
SIÓFOK. OBI parkoló...
Fiam megjegyzi-Apa! Odanézz! De magasan repül az a helikopter!
Felnézek és valóban. Olyan magasan száll egy helikopter, hogy szinte állni látszik. Csak a félreismerhetetlen néha kopogó hang, amit a forgószárnyak idéznek elő, jelzi, halad bizony. Biztos valami újgazdag privát gépe.-fordulok vissza az utánfutóra pakolva az iskolakezdéshez szükséges holmit. Elindulunk egy másik áruházba, szekrény, íróasztal vásárlás és megyünk végre haza!
Az út, ott visz el a Kiliti repülőtér mellett. Fiam kiabál: Apa, ott egy helikopter! Nézek oda, egy Mi-2-es rendőrségi helikoptert látni, amint pár méterre a talajtól kőröz. Megállunk jó?-kérdezem. Persze, hozzáteszem, had lássa a gyerek! Ezért kincs a gyermek, mert minden vágyat rá lehet fogni, ilyenkor asszony gondoskodó apát lát bennem, a fiam, engedékeny apát, én meg csak bámészkodni akarok, kérdezni, csodálkozni.
Beállunk a parkolóba. A látvány eléggé romás, mert a kocsi kissé koszos, meg utánfutó van mögötte, papír dobozok, lelógó laminált padló szegéllyel...Kilógunk rendesen.
Nincs kerítés. Régen volt, most nincs. Gyerünk be. Mi-2 szépen lágyan kanyarog, aztán a talajon gurulva a benzinkúthoz parkol.
Egyenruhás légi rendőrök szállnak ki, egyik felénk tart, köszönünk, mosolyogva viszonozza, nem zavar ki bennünket. Odaballagunk, már szólnak is hozzánk, gyertek nyugodtan ide! Kezet fogunk, bemutatkozunk és a fiam rohamozza őket a kis egyszerű kérdéseivel, ők meg mindig végighallgatva, mosolyogva válaszolnak mindenre.
Egyszer csak látom, ül a gyerek a pilóta ülésben. Közben felfedezem, van egy kb. 30cm átmérőjű keresőlámpához hasonló csőszerű képződmény a gép jobb oldali futója mellett. Nézek bele, feltűnően tiszta plexi, a gép műszerei csillognak, rend a lelke mindennek. Hátul egy nagyobb monitor és műszerek. A gép bal oldalán infra kereső van rögzítve.
Akkor már kezdett leesni, nem kicsi érték lehet eme nem mai repülő eszköz és a mai legnívósabb technika összeépítve! Éjszakai határsértőket fogott már el a madár az Ukrán-Magyar határon. Vigyázza a fürdőzők, vízibiciklisek, matracosok, vitorlás hajók, autósok, motorosok, dolgait, napi másfél óra repüléssel, a Balaton és a Velencei-tó körül. Ezek a rendőrök, akik itt szolgálnak, mások. Mások, mert tanult emberek, mások, mert életük a repülés, mások, mert nem a pénzért csinálják amit csinálnak, hanem a szerelemből! Persze, a pénz is fontos dolog. Közben terepjáróra akasztják egy vonórúd segítségével a helikoptert és el fogják vontatni a helyére, mert ma csak készenlétben lesz, ha nem kell, nem fog már repülni. Fiam a pilóta ülésébe trónol megint...Megállnak, persze segíteni nem engednek, de remekül beszélgetünk. Irigylem őket, mert olyat tesznek, amire felnézhetek! Végig viccelődnek, nevetgélnek, jól érezzük magunkat!
Megint hang, egy Mi-8-as repül felénk.
Kérdezem, ez meg mit csinál? Nemzetközi verseny van és mond angolul egy számomra tök ismeretlen szóösszetételt. Aha. Az meg mi? Denevér szárny szerű ruha, amiben a siklást végrehajtják, GPS méri az egy kilométer zuhanás alatt, három kilométert megtenni képes repülést és ez itt egy nagyszabású verseny!
Ebből annyi érdekelt abban a helyzetben, hogy láttam egy Mi-8-ast repülni, ami nagyon magasra, 4000m-re viszi fel a versenyzőket és közben fekete füstöt nyom a jobb oldalán ahogy emelkedik. Megjegyzem, de kár hogy ilyennel nem lehet repülni!
Bár csak egyszer...Ki mondta hogy nem lehet?-kérdezi a légi Sheriff? Dehogynem lehet. Mindjárt telefonálok, megkérdezem. Már hívott is valakit. Szófoszlányokat hallok, ha van hely, most kell menni, ha nem esik az eső...Mondja amit beszélt, hova menjek, kit keressek, de induljunk, mert lehet utolsó felszállás. Elbúcsúzunk. De holnap megint jövünk.
Végigcsörtetünk az utánfutós BMW-vel egy földes úton, rengeteg autó, sátor, ember, színes ruhás Batman! Beállok a parkolóba. Még mindig romásan, de nem foglalkozik velünk senki. Keresem az embert, mondom mit akarok, nézi a számítógépet, assszongya hogy...Igen, pont van egy hej. Kifizetem a jegy árát, a gyerek bőg, én is akarok menni! Ok. Kössünk alkut! Ha megtanulsz jövő ilyenkorra olvasni, megyünk hárman repülni, azzal a géppel amit választasz! (Eszem ágába sincs a retek klub kókusz műsorában szerepelni egy fekete zsákban, mert egy hétéves kisfiú elvonta a gép személyzetének teljes figyelmét és a gép összeütközött egy épp arra szálló merev szárnyú repülőgéppel, nincs túlélő című műsorban! )Legalább van mi hajtsa a betűk megértésének érdekében! Ülök a kártyaolvasóval ellátott kapuban, jönnek a színes ruhákban lévő emberek. Mert őket viszi a gép fel a magasba, hogy kiugorjanak...Szólnak, határozott léptekkel induljak el a 150m-re lévő géphez! Pilóták és a kiszolgáló földi személyzet üldögél a hátsó deszant térben, kajálnak. Bemutatkozom, mondom miért jöttem. Viccelődnek, kérdezik, első repülés lesz? Nem, már vittek Ka-26 típussal. Az mezőgazdasági. Vágják rá szinte egyszerre. Na akkor ellátnak gyorsan pár jó tanáccsal. Üljek ide, öv becsatol, azt ki ne kapcsoljam! Ki ne ugorjak!
Indítják a hajtóműveket. Szépen, lassan elkezd forogni a forgószárny, jönnek a bátor emberek, egy gyönyörű lány rám néz, hatalmas mosoly és köszön vissza. Mások, szinte rám sem hederintenek. Angol duma sok volt. Egy hölgy tollászkodik mellettem, én meg a pilóta fülkétől elválasztó ajtó árnyékába próbálok húzódni, hogy elférjen. Egyszer csak rám néz, észreveszi itt is van egy ember. Beszélgetni kezdünk. Kérdezem, hányadik ugrása lesz? Nyolcszázadik. Valamit még mond, de a fordulatszám a maximumon és csak látom hogy mozog a szája, de hallani nem hallom amit mond. Nézek ki a nyitott oldalajtón. Feleségem, integető fiam. Végre, egy kis csend! Ezt értik, akik ismerik a kis öthúszdést...Látom az út mellett a napokban lezuhant sárkány által letarolt kukorica állományt, kocsi nyomokat a hej körül. Érezni ahogy emelkedünk egyre feljebb. Nézem, az ott Ádánd, az Siójut, a Sió, Balatonszabadi, ott dolgoztam öt évet, ott a műhely, a gépek, Enying, látom az M7 kanyargó vonalát és végre látom a Balaton keleti végét, Bakonyt, a sétahajót a Balcsi közepén és megjelenik a Tihanyi félsziget a belső tóval, Völgy-híd, de minden hihetetlen kicsi méretben! Körbenézek az ugrani készülők közt. Hulla nyugi, van aki alszik, van aki a sisak kamerát bíbeli, tisztára a Bolygó neve Halál című film Sulaco és az LV-426 közti repülése, csak épp nem szörnyek várnak ránk és semmi nem rázkódik a filmmel szöges ellentétben...Zöld-kék-sárga szín a gépből kifelé nézve. Erdők, hegyek-völgyek, tavak, tarlóhántott földek, kukoricások, utak, napfény, jó levegő. Mozgolódás kezdődik. Nézek hátra, a deszantér ajtó helyén szép látvány tárul elém, mindenki az utolsó igazításokat végzi, a lámpa pirosról szépen zöldre váltott. Ugrálnak kifelé. Furcsa, de irigylem őket! Bátorságukért, az izgalomért, az élményeikért, amiket valószínű, sosem fogok átélni...Az utsó ember is odatotyog és háttal a gép farkának zsupsz, kiugrik. A leheletem látszik, kissé hűvös van itt fent, de nem fázok. Egyszer már megütögette a lábam a középen ülő tag, hogy ott egy szivárvány, most megint ezt teszi, kapcsoljam ki az övem és kapaszkodva sétáljak oda, akkor csinálhatok fényképet a pilótákról is. Persze, videóztam, és onnét még szebb volt a látvány ami a tágas fülkéből elém tárult! Mindvégig valamelyikük a szeme sarkából figyelemmel kísért, úgy érzem, vigyáztak rám! Visszaültem és míg az övet be nem kapcsoltam, nézett az ember! Aztán lassan elereszkedtünk és landolás után a hátsó futókon odagurultunk a MAZ típusú volt Orosz tartálykocsihoz, ami a forgószárnyak és a hajtóművek leállása után, elvontatta aludni a gépmadarat. Kérdezték, rendben van-e a fülem? Jól éreztem-e magam? Tetszett a látvány? Hol lakok? Mikor mindenre válaszoltam, annyit még utánam kiabált a már vontatott gépből a személyzet egyik tagja, gyere holnap is!
Ezek a fickók mind vidámak, viccesek, segítőkészek, szeretik ha valaki elismeri amit csinálnak, jó emberek, akik közt megnyugszik az ember a hétköznapi bonyodalmak után...
-
- Ezt a hozzászólást a szerzőnek bmw520ds az itt látható tagok köszönték meg: 2 BMWFUN, Morello
-
- Értékelés: 9.52%