2010.04.11. 15:50
Helo simi Barátom
Legközelebb így rakd fel
MERT idővel eltűnik
BMW M5 F10 2011-2012: tele kérdéssel
Nem számít újdonságnak az a feltevés, miszerint downsizing áldozata lehet már a tervezés szakaszában a majdani új szériás BMW M5. Norbert Reithofer, a BMW vezérigazgatója nagyjából egy éve jelentette be hogy a környezet tudatosság és az üzemanyag hatékonyság jegyében tervezik a jövő BMW-it. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az M5-ös 2011-2012-es debütálásakor egy a mostaninál vérszegényebb konstrukcióval állnak elő a bajor mérnökök, sőt az sem kizárt, hogy a motor lökettérfogata sem fog csökkenni. Sőt!
A jelenlegi 507 Le-s V10-es szívó aggregát könnyes búcsúját az előzetes ígéretek szerint gyorsan feledtetni kívánják a fejlesztés alatt álló 4,4 literes turbófeltöltős V8-as motorral, vagy az ebből fejlesztett V10-es szintén feltöltéses változattal. A alapmotor már ismert, a nagyobb benzines modellekbe szerelve találkozhatunk is vele, 407 lóerejét az M X5/X6-ban debütáló ikerturbós rendszerrel már 550 lóerőre tornázták fel. Egyesek szerint ezen konstrukció alapjait felhasználva készülhet egy 5,5 literes V10-es motor is, amellyel több mint 100 lóerővel is növelhetik a teljesítményt az elődhöz képest ezzel mintegy 600 lóerőre emelve az 5-ös csúcslimó tartalékait.
További újításnak számíthat a Formula 1 szériából kiköltöző, ám a tervezésével eurómulliókat elnyelő KERS rendszer. Segítségével rövid ideig, akár 80-100 lóerővel is növelhető az autó teljesítménye a jobb gyorsulás érdekében, mindehhez nem szükséges nitópalack a csomagtérbe, mindössze a fékezéskor felgyülemlett energiákat újrahaszosításítják. Az F1-ben több csapatnál is kudarcot valló technika – túlsúly miatt végeredményben lassabb lesz az autó, így értelmetlen – a közúton kevésbé hasznosítható, azonban nyilvánvalóan némileg módosult szerepe lesz mint a formula autók királykategóriájában. Az F10 kódnéven emlegetett típus tartalmazni fog még start/stop elektronikát is és valószínűsíthető, hogy a legújabb fejlesztésű nyolcfokozatú duplakuplungos váltó kerülhet a hajtásláncba.
Mindez csupán feltevés, először az új szériás 5-ös sorozat debütál majd a nagyközönség előtt, utána már nagyobb bizonyossággal több titkot árulnak majd el az új M5-tel kapcsolatban.
üdv zoli