![]() |
2009.11.03. 15:28
Bacsek írta:Eltűnhet az APEH tartozásunk![]()
Ezekszerint csak kérni kellMegindokolod a gazdasági válsággal
2009.11.03. 20:58
2009.11.03. 21:05
charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
2009.11.03. 21:19
LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
2009.11.03. 21:30
Bacsek írta:LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
Vagyok![]()
Tavaly volt az első év amikor "elvileg" a biztosítók egymástól kérték le az előzményadatokat az ügyfél közbeiktatása nélkül és hááát, finoman szólva voltak hiányosságok![]()
A már megszerzett bonuszod (illetve Mamádé) az előző autó eladásától számitottan napra pontosan 2 évig NEM VESZHET EL!
Tehát ha a kezedben van az Allianzos kártörténeti akkor KÖTELESSÉGÜK átvezetni a bonuszt! Ezzel egyidőben kb a tavaly befizetett pénzed ami kb 17000x4=68000 ft x 0,56 (B10 bonusz kedvezménye, ez biztosítónként eltérő)=38000.
Tehát kb 30000,- pénz visszajár neked! Amikor leadod az Allianzos kártörténetit választhatsz hova kéred vissza a pénzt- számlára v postai uton.
Ezt probáld meg gyorsan elintézni, mert elkezdődik a kampány és a Te ügyed kb februárra fog rendeződni, mert amig az Uniqa nem teszi helyre a bonuszt, addig ha 2010-re váltani szeretnél, addig az A0 marad érvényben mert csak erről tudják kiadni az igazolást.
Egyébként hogy-hogy nem vettétek észre? Ez azért elég nagy különbség díjban?![]()
Üdv, Bacsek
2009.11.03. 21:41
charlie01 írta:Bacsek írta:LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
Vagyok![]()
Tavaly volt az első év amikor "elvileg" a biztosítók egymástól kérték le az előzményadatokat az ügyfél közbeiktatása nélkül és hááát, finoman szólva voltak hiányosságok![]()
A már megszerzett bonuszod (illetve Mamádé) az előző autó eladásától számitottan napra pontosan 2 évig NEM VESZHET EL!
Tehát ha a kezedben van az Allianzos kártörténeti akkor KÖTELESSÉGÜK átvezetni a bonuszt! Ezzel egyidőben kb a tavaly befizetett pénzed ami kb 17000x4=68000 ft x 0,56 (B10 bonusz kedvezménye, ez biztosítónként eltérő)=38000.
Tehát kb 30000,- pénz visszajár neked! Amikor leadod az Allianzos kártörténetit választhatsz hova kéred vissza a pénzt- számlára v postai uton.
Ezt probáld meg gyorsan elintézni, mert elkezdődik a kampány és a Te ügyed kb februárra fog rendeződni, mert amig az Uniqa nem teszi helyre a bonuszt, addig ha 2010-re váltani szeretnél, addig az A0 marad érvényben mert csak erről tudják kiadni az igazolást.
Egyébként hogy-hogy nem vettétek észre? Ez azért elég nagy különbség díjban?![]()
Üdv, Bacsek
Köszi Bacsek! Az van, hogy 2007.10 hónapban szűnt meg anyu díjfizetése de 2008.11 hónapban újra indult a BMW vásárlás miatt. Tehát akkor elvileg B10-be kellett volna lennie. És még azt akarom megkérdezni, hogy most vajon mennyire számít a 2 év ha utólag akarják ezt helyrehozni?
2009.11.03. 21:43
Bacsek írta:charlie01 írta:Bacsek írta:LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
Vagyok![]()
Tavaly volt az első év amikor "elvileg" a biztosítók egymástól kérték le az előzményadatokat az ügyfél közbeiktatása nélkül és hááát, finoman szólva voltak hiányosságok![]()
A már megszerzett bonuszod (illetve Mamádé) az előző autó eladásától számitottan napra pontosan 2 évig NEM VESZHET EL!
Tehát ha a kezedben van az Allianzos kártörténeti akkor KÖTELESSÉGÜK átvezetni a bonuszt! Ezzel egyidőben kb a tavaly befizetett pénzed ami kb 17000x4=68000 ft x 0,56 (B10 bonusz kedvezménye, ez biztosítónként eltérő)=38000.
Tehát kb 30000,- pénz visszajár neked! Amikor leadod az Allianzos kártörténetit választhatsz hova kéred vissza a pénzt- számlára v postai uton.
Ezt probáld meg gyorsan elintézni, mert elkezdődik a kampány és a Te ügyed kb februárra fog rendeződni, mert amig az Uniqa nem teszi helyre a bonuszt, addig ha 2010-re váltani szeretnél, addig az A0 marad érvényben mert csak erről tudják kiadni az igazolást.
Egyébként hogy-hogy nem vettétek észre? Ez azért elég nagy különbség díjban?![]()
Üdv, Bacsek
Köszi Bacsek! Az van, hogy 2007.10 hónapban szűnt meg anyu díjfizetése de 2008.11 hónapban újra indult a BMW vásárlás miatt. Tehát akkor elvileg B10-be kellett volna lennie. És még azt akarom megkérdezni, hogy most vajon mennyire számít a 2 év ha utólag akarják ezt helyrehozni?
Nincs mit![]()
Ha dátum szerint néznénk akkor már elévült volna. Mivel itt viszont nem Te hibáztál és a bonusz jóváírás visszamenőleges hatályú, az uniqas szerződés kezdetére ezért a B10 érvényes!
2009.11.03. 21:50
charlie01 írta:Bacsek írta:charlie01 írta:Bacsek írta:LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
Vagyok![]()
Tavaly volt az első év amikor "elvileg" a biztosítók egymástól kérték le az előzményadatokat az ügyfél közbeiktatása nélkül és hááát, finoman szólva voltak hiányosságok![]()
A már megszerzett bonuszod (illetve Mamádé) az előző autó eladásától számitottan napra pontosan 2 évig NEM VESZHET EL!
Tehát ha a kezedben van az Allianzos kártörténeti akkor KÖTELESSÉGÜK átvezetni a bonuszt! Ezzel egyidőben kb a tavaly befizetett pénzed ami kb 17000x4=68000 ft x 0,56 (B10 bonusz kedvezménye, ez biztosítónként eltérő)=38000.
Tehát kb 30000,- pénz visszajár neked! Amikor leadod az Allianzos kártörténetit választhatsz hova kéred vissza a pénzt- számlára v postai uton.
Ezt probáld meg gyorsan elintézni, mert elkezdődik a kampány és a Te ügyed kb februárra fog rendeződni, mert amig az Uniqa nem teszi helyre a bonuszt, addig ha 2010-re váltani szeretnél, addig az A0 marad érvényben mert csak erről tudják kiadni az igazolást.
Egyébként hogy-hogy nem vettétek észre? Ez azért elég nagy különbség díjban?![]()
Üdv, Bacsek
Köszi Bacsek! Az van, hogy 2007.10 hónapban szűnt meg anyu díjfizetése de 2008.11 hónapban újra indult a BMW vásárlás miatt. Tehát akkor elvileg B10-be kellett volna lennie. És még azt akarom megkérdezni, hogy most vajon mennyire számít a 2 év ha utólag akarják ezt helyrehozni?
Nincs mit![]()
Ha dátum szerint néznénk akkor már elévült volna. Mivel itt viszont nem Te hibáztál és a bonusz jóváírás visszamenőleges hatályú, az uniqas szerződés kezdetére ezért a B10 érvényes!
Köszi Bacsek az infót, majd egy talin rendezemViszont most bontom a söritalt és nézem a meccset
:D
2009.11.03. 22:32
Bacsek írta:charlie01 írta:Bacsek írta:charlie01 írta:Bacsek írta:LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
Vagyok![]()
Tavaly volt az első év amikor "elvileg" a biztosítók egymástól kérték le az előzményadatokat az ügyfél közbeiktatása nélkül és hááát, finoman szólva voltak hiányosságok![]()
A már megszerzett bonuszod (illetve Mamádé) az előző autó eladásától számitottan napra pontosan 2 évig NEM VESZHET EL!
Tehát ha a kezedben van az Allianzos kártörténeti akkor KÖTELESSÉGÜK átvezetni a bonuszt! Ezzel egyidőben kb a tavaly befizetett pénzed ami kb 17000x4=68000 ft x 0,56 (B10 bonusz kedvezménye, ez biztosítónként eltérő)=38000.
Tehát kb 30000,- pénz visszajár neked! Amikor leadod az Allianzos kártörténetit választhatsz hova kéred vissza a pénzt- számlára v postai uton.
Ezt probáld meg gyorsan elintézni, mert elkezdődik a kampány és a Te ügyed kb februárra fog rendeződni, mert amig az Uniqa nem teszi helyre a bonuszt, addig ha 2010-re váltani szeretnél, addig az A0 marad érvényben mert csak erről tudják kiadni az igazolást.
Egyébként hogy-hogy nem vettétek észre? Ez azért elég nagy különbség díjban?![]()
Üdv, Bacsek
Köszi Bacsek! Az van, hogy 2007.10 hónapban szűnt meg anyu díjfizetése de 2008.11 hónapban újra indult a BMW vásárlás miatt. Tehát akkor elvileg B10-be kellett volna lennie. És még azt akarom megkérdezni, hogy most vajon mennyire számít a 2 év ha utólag akarják ezt helyrehozni?
Nincs mit![]()
Ha dátum szerint néznénk akkor már elévült volna. Mivel itt viszont nem Te hibáztál és a bonusz jóváírás visszamenőleges hatályú, az uniqas szerződés kezdetére ezért a B10 érvényes!
Köszi Bacsek az infót, majd egy talin rendezemViszont most bontom a söritalt és nézem a meccset
:D
Számon tartom...![]()
![]()
Meccs detto![]()
2009.11.03. 22:46
lepke írta:Bacsek írta:charlie01 írta:Bacsek írta:charlie01 írta:Bacsek írta:LeviM5 írta:charlie01 írta:Na volt időm besétáltam az Uniqa-hoz intézni ezt a jövő évi biztosítást. Elkezdi a csávó kiszámítani az autó meg anyum adatai alapján a jövő évi díjat és elkezdi évente 16 ezer Ft lesz. Amit oda adtam csekket az negyed éves volt és 17 ezer Ft-ról szólt.
Elkezdi kicsit lejjebb megy. Mondom uram, én negyed évente fizettem majdnem annyit, akkor hogy lehet hogy jövőre ennyire lemegy? Hűű elkezdi itt baj van, biztos , hogy B10-be van édesanyám? Tudtommal abban . . . Lekéri az Uniqa központból és közli velem, azért volt ilyen sok tavaly mert A0-ba vették át. Eeez igen, hát ezt hogy csinálták? Mondom tavaly amikor kötöttem , mondták, hogy menjek be az Allianzhoz / régi kocsink amit eladtunk ott volt biztosítva / és kérjek ki egy kártörténeti igazolást, azzal igazolom a B10-ét. Most mondták, hogy ugorjak már át és kérjem ki újra, és lás csodát azóta se változott semmi B10-be van elvileg. Annyit tudott mondani hogy v.ki hibázott ,meg megpróbálják vissza sorolni B10-be, meg akkor elvileg pénz is jár vissza nekem . . . Mondom nem megpróbálni kell . . . Úgyhogy ti is nézzetek utána ennek a biztosítás dolognak. De aki kicsit vágja ezt a biztosítás dolgot segíthetne hogy most mi van? Ha nem tudják vissza sorolni B10-be akkor ennyi? Hiba miatt lehet újra gyűjtögetni a drága éveket?
Bacsek jelentkezz!
Vagyok![]()
Tavaly volt az első év amikor "elvileg" a biztosítók egymástól kérték le az előzményadatokat az ügyfél közbeiktatása nélkül és hááát, finoman szólva voltak hiányosságok![]()
A már megszerzett bonuszod (illetve Mamádé) az előző autó eladásától számitottan napra pontosan 2 évig NEM VESZHET EL!
Tehát ha a kezedben van az Allianzos kártörténeti akkor KÖTELESSÉGÜK átvezetni a bonuszt! Ezzel egyidőben kb a tavaly befizetett pénzed ami kb 17000x4=68000 ft x 0,56 (B10 bonusz kedvezménye, ez biztosítónként eltérő)=38000.
Tehát kb 30000,- pénz visszajár neked! Amikor leadod az Allianzos kártörténetit választhatsz hova kéred vissza a pénzt- számlára v postai uton.
Ezt probáld meg gyorsan elintézni, mert elkezdődik a kampány és a Te ügyed kb februárra fog rendeződni, mert amig az Uniqa nem teszi helyre a bonuszt, addig ha 2010-re váltani szeretnél, addig az A0 marad érvényben mert csak erről tudják kiadni az igazolást.
Egyébként hogy-hogy nem vettétek észre? Ez azért elég nagy különbség díjban?![]()
Üdv, Bacsek
Köszi Bacsek! Az van, hogy 2007.10 hónapban szűnt meg anyu díjfizetése de 2008.11 hónapban újra indult a BMW vásárlás miatt. Tehát akkor elvileg B10-be kellett volna lennie. És még azt akarom megkérdezni, hogy most vajon mennyire számít a 2 év ha utólag akarják ezt helyrehozni?
Nincs mit![]()
Ha dátum szerint néznénk akkor már elévült volna. Mivel itt viszont nem Te hibáztál és a bonusz jóváírás visszamenőleges hatályú, az uniqas szerződés kezdetére ezért a B10 érvényes!
Köszi Bacsek az infót, majd egy talin rendezemViszont most bontom a söritalt és nézem a meccset
:D
Számon tartom...![]()
![]()
Meccs detto![]()
Helo Bacsek
7.400 ft a biztosítás VAN JOBB![]()
üdv zoli
2009.11.03. 22:47
2009.11.03. 22:49
simi64 írta:Akinek 200 az utazósebessége, annak nincs!
2009.11.03. 23:05
simi64 írta:Akinek 200 az utazósebessége, annak nincs!
2009.11.03. 23:44
lepke írta:simi64 írta:Akinek 200 az utazósebessége, annak nincs!
Helo simi
Az én hibámból még nem volt koccanás sem
hála a jó égnekmeg magamnak
![]()
üdv zoli
2009.11.04. 20:17
2009.11.04. 20:20
lepke írta:Helo
Eltűnök egy órácskára
Ha kiesek hamarabb akkor jövök vissza
üdv zoli
2009.11.04. 20:29
lepke írta:Helo
Eltűnök egy órácskára
Ha kiesek hamarabb akkor jövök vissza
üdv zoli
2009.11.04. 20:32
2009.11.04. 20:40
Oroszlan írta:lepke írta:Helo
Eltűnök egy órácskára
Ha kiesek hamarabb akkor jövök vissza
üdv zoli
Honnét esel ki ?
1 órácska ...
Szép dolog a szerelem ...
Csak az a ronda szex ne lenne ...
Mennyi idő elmegy vele azért a pár másodpercért ... (1 óra)
2009.11.04. 21:09