2009.10.07. 11:03
2009.10.07. 11:21
luigi írta:Szevasztok joghoz értők!
Csak egy olyan kérdésem volna, hogy ha eladtam egy autót ami sérült volt
de szépen ki lett javítva és kereskedőn kerestül lett értékesítve természetesen tájékoztatva lett a gépjármű előéletével kapcsolatos eseményekről de eladás után két héttel a vevő átíratta a nevére és kitalálta, hogy nem ér annyit az autó mert megnézette és a szerelő vagy szakértő azt mondta neki, hogy a kétmilióegyszáz helyett csak egymilónégyet ér a volt sérülés miatt és kéri a hétszázezret vagy a teljes összeget vissza.
Kinek mi a véleménye vissza jár a pénz vagy nem?
Ciao: luigi
2009.10.07. 11:26
simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!
Csak egy olyan kérdésem volna, hogy ha eladtam egy autót ami sérült volt
de szépen ki lett javítva és kereskedőn kerestül lett értékesítve természetesen tájékoztatva lett a gépjármű előéletével kapcsolatos eseményekről de eladás után két héttel a vevő átíratta a nevére és kitalálta, hogy nem ér annyit az autó mert megnézette és a szerelő vagy szakértő azt mondta neki, hogy a kétmilióegyszáz helyett csak egymilónégyet ér a volt sérülés miatt és kéri a hétszázezret vagy a teljes összeget vissza.
Kinek mi a véleménye vissza jár a pénz vagy nem?
Ciao: luigi
Én úgy tudom, hogy az adásvételi-szerződésben rögzíteni kell ezt is (utalva a szgk. előéletével kapcs. eseményre). Ha ez benne van, mehet a sóhivatalba!
Nemrég nyitottak egy "jogi topic"-ot.(megtaláltuk volna ott is)
2009.10.07. 11:38
e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

Igazság szerint az adásvételiben annak is benne kéne, hogy legyen, hogy a vevő tájékoztatva lett az autó előéletéről és a későbbi problémákból fakadóan te nem vagy semmiért felelős.
2009.10.07. 11:50
luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

A helyzet az, hogy biankóban lett aláírva az adásvételi és a kereskedő lett tájékoztatva az előéletről, egyébként mi nem találkoztunk a vevővel.
Hali: luigi
2009.10.07. 11:58
pistino1 írta:luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

én úgy gondolom, hogy te a kereskedővel kötöttél üzletet és a vevőnek is vele kell rendezni a problémáját, te meg természetesen tájékoztattad a kereskedőt
de ez csak a lehúzásról szól , szerintem, egyszer eladtuk egy ...autót itt a homokon és az ügyvédje felhívott, hogy több km van az autóban mint az órában és követel valamennyi pénzt vissza. Mondtuk, hogy nyugodtan hozza vissza és visszakapja a pénzt........azóta nem jöttek és nem pereskedünk, csak bepróbálkoztak..........sok a hülye
2009.10.07. 12:05
luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

SAJNOS EZEK ÁTADTÁK A BÍRÓSÁGRA DE CSAK TANUKÉNT KAPTUK AZ IDÉZÉST ÉS A KERESKEDŐ IS KAPOTT AZT TUDJUK.
ÜDV: luigi
2009.10.07. 12:18
pistino1 írta:luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

elmondod, hogy te tájékoztattad a kereskedőt és kész, kereskedő azt mondja nem 1-1 ennyi, szerintem de vannak itt okosabbak is
2009.10.07. 12:47
luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

Majd meglátjuk, hogy mi lesz mert pénz az nincs!
Remélem még olvassák mások is és többet tudna mondani.
Ciao:luigi
2009.10.07. 13:02
MChris írta:luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

Minden kereskedésben lévő autónak kell lenni egy állapotfelmérő lapjának amit a vevő el is kérhet vétel előtt (csak nem szokott) (Levi kérte,"ki is tessékelték" elég hamar mikor a tesójának nézett Bömbi-t ment a hablaty duma azért nincs mert.......) azon rajta kell lenni mindennek
2009.10.07. 13:05
luigi írta:MChris írta:luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:pistino1 írta:luigi írta:e39chip írta:simi64 írta:luigi írta:Szevasztok joghoz értők!

Igen mi is erre hivatkoztunk, hogy jogában állt volna állapotlapot kérni sőt a kereskedésben van vastagság mérő amit kérhetett volna de nem kérte.
Mivel állítólag zárás előtt ment oda és megtetszett neki a járgány le is foglalta rögtön tehát lehetett volna körültekintőbb is a vásárláskor. Mivel a pairok alapján látszik, hogy valami doktor (lehet ügyvéd is) gondoljuk visszaperel egy kis pénzt.
Csak azt nem tudjuk, hogy mit csinál vele használja nem használja?
Hali: luigi
2009.10.07. 18:53
luigi írta:Szevasztok joghoz értők!
Csak egy olyan kérdésem volna, hogy ha eladtam egy autót ami sérült volt
de szépen ki lett javítva és kereskedőn kerestül lett értékesítve természetesen tájékoztatva lett a gépjármű előéletével kapcsolatos eseményekről de eladás után két héttel a vevő átíratta a nevére és kitalálta, hogy nem ér annyit az autó mert megnézette és a szerelő vagy szakértő azt mondta neki, hogy a kétmilióegyszáz helyett csak egymilónégyet ér a volt sérülés miatt és kéri a hétszázezret vagy a teljes összeget vissza.
Kinek mi a véleménye vissza jár a pénz vagy nem?
Ciao: luigi
2009.10.07. 19:29
2009.10.07. 22:11
luigi írta:Mivel állítólag zárás előtt ment oda és megtetszett neki a járgány le is foglalta rögtön tehát lehetett volna körültekintőbb is a vásárláskor. Mivel a pairok alapján látszik, hogy valami doktor (lehet ügyvéd is) gondoljuk visszaperel egy kis pénzt.
Csak azt nem tudjuk, hogy mit csinál vele használja nem használja?
Hali: luigi
2009.10.07. 22:14
admin írta:luigi írta:Mivel állítólag zárás előtt ment oda és megtetszett neki a járgány le is foglalta rögtön tehát lehetett volna körültekintőbb is a vásárláskor. Mivel a pairok alapján látszik, hogy valami doktor (lehet ügyvéd is) gondoljuk visszaperel egy kis pénzt.
Csak azt nem tudjuk, hogy mit csinál vele használja nem használja?
Hali: luigi
Amikor régen eladtam a fordomat akkor este jött oda a tag zseblámpával világitot jobra balra kipróbálta mondta hogy neki kell és elis visszi mire mondom neki jöjön vissza világosba és néze meg ugy is de erősködöt hogy elviszi Bele írtuk hogy semmilyen felelősséget nem vállalok plusz mellékelve lett egy számla mert a motor komplett fel volt újítva és még garis volt.Erre 1hónap múlva felhív hogy ez meg az a baja a motornak mondtam ne engem hívjon hanem menjen a szervizbe ahol csinálták.Erre elkezdet fenyegetőzni meg mi egy más.Mondtam neki hogy semmi gond nekem is vannak ukrán ismerőseim.Na többet nem halottam az emberről.
2009.10.07. 22:16

2009.10.07. 22:21
Odáig nem fajult a dologLeviM5 írta:admin írta:luigi írta:Mivel állítólag zárás előtt ment oda és megtetszett neki a járgány le is foglalta rögtön tehát lehetett volna körültekintőbb is a vásárláskor. Mivel a pairok alapján látszik, hogy valami doktor (lehet ügyvéd is) gondoljuk visszaperel egy kis pénzt.
Csak azt nem tudjuk, hogy mit csinál vele használja nem használja?
Hali: luigi
Amikor régen eladtam a fordomat akkor este jött oda a tag zseblámpával világitot jobra balra kipróbálta mondta hogy neki kell és elis visszi mire mondom neki jöjön vissza világosba és néze meg ugy is de erősködöt hogy elviszi Bele írtuk hogy semmilyen felelősséget nem vállalok plusz mellékelve lett egy számla mert a motor komplett fel volt újítva és még garis volt.Erre 1hónap múlva felhív hogy ez meg az a baja a motornak mondtam ne engem hívjon hanem menjen a szervizbe ahol csinálták.Erre elkezdet fenyegetőzni meg mi egy más.Mondtam neki hogy semmi gond nekem is vannak ukrán ismerőseim.Na többet nem halottam az emberről.
Basszus eltüntették? Add meg az ismerőseid számát s.o.s, megyek velük a vegyépszerhez
2009.10.07. 22:25
admin írta:Odáig nem fajult a dologLeviM5 írta:admin írta:luigi írta:Mivel állítólag zárás előtt ment oda és megtetszett neki a járgány le is foglalta rögtön tehát lehetett volna körültekintőbb is a vásárláskor. Mivel a pairok alapján látszik, hogy valami doktor (lehet ügyvéd is) gondoljuk visszaperel egy kis pénzt.
Csak azt nem tudjuk, hogy mit csinál vele használja nem használja?
Hali: luigi
Amikor régen eladtam a fordomat akkor este jött oda a tag zseblámpával világitot jobra balra kipróbálta mondta hogy neki kell és elis visszi mire mondom neki jöjön vissza világosba és néze meg ugy is de erősködöt hogy elviszi Bele írtuk hogy semmilyen felelősséget nem vállalok plusz mellékelve lett egy számla mert a motor komplett fel volt újítva és még garis volt.Erre 1hónap múlva felhív hogy ez meg az a baja a motornak mondtam ne engem hívjon hanem menjen a szervizbe ahol csinálták.Erre elkezdet fenyegetőzni meg mi egy más.Mondtam neki hogy semmi gond nekem is vannak ukrán ismerőseim.Na többet nem halottam az emberről.
Basszus eltüntették? Add meg az ismerőseid számát s.o.s, megyek velük a vegyépszerhez
2009.10.07. 22:29